AZ EGRI NORMA

Az Egri Norma a két világháború között jött létre 1927-ben, amikor Magyarországot 3 millió koldus országának hívták. A városok utcáit, tereit elözönlötték a koldusok, a koldulás aggasztó méreteket öltött.

Cél: a koldulás intézményének a megszüntetése volt oly módon, hogy ezek a nincstelenek emberi méltóságukban is növekedjenek.

Kezdetben Oswald atya maga is fogadta a hozzá fordulókat, de azt tapasztalta, hogy a kabát nem marad meg a kolduson, a pénzt meg nem az elsőrendű szükségletek (ennivaló, ruha) kielégítésére költik. Látta, hogy a rendszertelen, szervezetlen adakozás csak kárára van mindenkinek és nem nyújt megoldás, a koldulás helyzetének megváltoztatásában. Ezért kidolgozta az egri norma rendszerét, melyet Eger városában azonnal be is vezettek, és mivel nagyon sikeres volt 1936-ban Petro Kálmán országgyűlési képviselő a Parlament elé terjesztette és így már magyar norma néven az  egész országban – főleg a városokban elterjedhetett.

Az egri norma 3 pillére:          állam                     társadalom                    egyház

A Magyar norma szervei voltak egy településen:

  1. A Szegénygondozó Hivatal az adminisztrációs ügyeket látta el. A város minden rászorultja nyilván volt tartva a törzskönyvben külön kartotéklapon. De a hivatalnok munkaköre nem merült ki a száraz adminisztrácós ügyek intézésében. Feladata volt megteremteni a kapcsolatot a kliens és a hivatal között- egy szoros és szeretetteljes kapcsolatot, melyben a segítségre szoruló bizalmat kapott, érezte, hogy komolyan foglalkoznak vele, ügyével, hogy élete elviselhetőbb legyen.

  2. A Szegényügyi Bizottság feladata volt, hogy összefogja a hatósági, a társadalmi és a felekezetek munkáját.

Elnök – a polgármester

Tagjai – Népjóléti Hivatal vezetője

- különböző Egyesületek képviselői, melyek egy adott településen működtek

- valamennyi vallási felekezetek küldöttei

- rendőrkapitányság vezetője

- városi tisztiorvosok

Ez a nagy bizottság általában negyedévenként ülésezett. Irányelveket fogalmazott meg, programokat dolgozott ki.

A Szegényügyi bizottság összefogta az erőket és azokat harmóniába olvasztva a közös célok szolgálatába állította.

  1. Szegénygondozó Nővérek ,akik egy újonnan alakult, de nagyon radikális szerzetesrend, melynek tagjai egész életüket e szegények gondozására szentelték. Ők voltak az Egri Norma tengelye, ők végezték a konkrét szegénygondozói munkát.

Először szakszerű környezettanulmányt készítettek, felmérték az igényeket és annak megfelelően megállapították a segélyezés módját, a teljesen magatehetetlen betegeket a nővérek által fenntartott szeretetházakba vitték, ahol szakszerű gondozásban részesítették.. A kriptákból, odúkból szedtek össze bűzös, tetves, poloskás hajléktalanokat, kimeszelték kis kunyhóikat , egy- egy településen 70- 80-an szegényre mostak , persze kézzel nem mosógéppel., mindezt örömmel és lelkesen végezték.

A nővérek fő célja az volt, hogy ezeket az embereket , akiknek neve sehol nem szerepelt ismét a társadalom teljes jogú tagjai legyenek , és visszanyerjék emberi méltóságukat. A gondoskodás kiterjedt a rászoruló egész életére, a megismeréstől egészen a sírig, sőt még azon túl is, mert a nővérek az elhunytak sírjait is gondozták. Az Egri Norma fontos feladatának tekintette úgymond az akkori nyelvezettel:
        „a szemérmes szegények felkutatását is, akik nem mertek hatósági támogatásért fordulni.

A nővérek munkáját az adománygyűjtő hölgyek segítették. Ők voltak azok, akik a koldusok helyett koldulni mentek, felosztották  a várost kerületekre és mindenkinek megvolt az a városrésze ahol koldult. Az adománygyűjtő hölgyek munkájának a szervezését a szegénygondozó nővérek végezték és szoros kapcsolatot tartottak velük. Szükség esetén a nővérek is mentek koldulni a falvakba, ha nem kaptak elég pénzt a szeretetházak fenntartására.

Az Egri Normába az egész város bekapcsolódott, csak ott működött jól, ahol a város magáévá tette a szegények ügyét és az egész település megmozdult a főispántól a kis emberig mindenki tevékenyen részt vett benne. Egri Norma zsenialitása, hogy önmagában sem az állam, sem a társadalom, sem az Egyház nem volt elég erős, hogy a tömeges szegénységet felszámolja, az egri norma összefogta ezeket, mindhárom területről aktív közreműködést kívánva meg. Az egri norma a 20-as, 30-as évek jól működő szegénygondozási rendszere volt.

Újdonsága volt, hogy szervezett, jól összehangolt munkát igényelt, összefogta a szerteágazó jótékonykodó Egyesületeket és egy irányba terelte, egyszóval összefogta az erőket. Másrészt jellegzetessége volt az együttműködés. A Szociális Bizottság keretében egy közös gondolkodás valósult meg, amely eddig nem létezett. A gondozást nem egy kinevezett gondnok látta el, hanem magas etikai normával rendelkező nővérek, akik egyénre szabott lélekkel átjárt gondozást végeztek. Legfontosabb feladata az Egri Normának az volt, hogy visszaadja az embernek emberi méltóságát. Nem csak ruhát  és kenyeret adott, hanem vele együtt elfogadást, szeretetet és személyes törődést. Mikor befejezték a betegek körül a fizikai munkát, akkor következett a lelkigondozás, életvezetési tanácsokat adtak, házasságokat rendeztek, zarándoklatokat szerveztek és sokáig folytathatnám.